Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2018. május 23., szerda

LÉPÉSEK....


Lépések
hegyeken és tengereken át
órák
napok
kitáguló világ
sziklák közt bukdácsoló patak
keskeny úton
ősi lábnyom maradt
múlt ösvények kanyarognak
rájuk léphetek
 már-már rám zuhanó hatalmas görgeteg

színes kendők
virágos terek
illatár
és
névtelen sziget
szirmok selyme simuló szőke fényben
fehér hajó karcsú teste villan
kékre festett tengernyi messzeségben
pálmák
fenyvesek
kopár hegyoldalak
hófödte csúcsokon megbicsaklik a nap

 idegen
szavak
mondatok
távoli zenék
magamba gyűjtöm ritmusát
és
ezer
káprázatos
színét

sötét éjben
surranó folyók
fáradt vándorok
ismeretlen földi létbe
belekóstolók...






2018. május 12., szombat

Porszem világ...

Kicsit
még nyújtom a percet
kicsit
még
játszom
poros ablaküvegen
esőnyom
a
kertet
végig csorgott cseppek nyomán át alig hogy látom
egy
perc
és
kitárok
ajtót
ablakot

mozdulatlan
a
most
a
szépség
létlenyomat
de
kitisztítom az ablakokat
eltüntetek minden porszemet
rongyot
kacatot
máglyára vetek


ezer
összegyűrt régi papírdarab
tüzet fog és lángra kap
mindhez valami emlék tapad

ezernyi kép
csupán
egyetlen mozdulat
törölhet a gép
eltűnhetne valamennyi hozzád írt levél
és
el
az
érkező
édes
sóvárgó
válaszok

égő
tűzben
egyszer
talán
minden lobogni fog

csak
a
szív
enyém és tied
érzi
tudja

lehet
tépni
gyűrni
de
minek

minden
szó
minden
elsuttogott mondat
sejtünkbe épült
élősködő csókok örökre bennünk lapulnak
kezed sebhelye a vállamon
hajszálaidat ahogy végig simíthatom
szoknyám szegélyén induló mozdulat
megtorpanó vágy
szerelmes szavak

múlhat a ma
jöhet
a
holnap
porszem és kacatok között
mindvégig ott vagy
csöndfodros mosoly
hiánnyal telített
elvétett
órák
napok
szirmos reggelekből mi az mit magunknak végül meghagyok?!

2018. május 10., csütörtök

Májusi kirándulás




Zöld párába burkolódzó dombok
szürke szalag a távoli folyam
két lányka szalad a völgybe
erdőt felfedezni
indul a roham


minden
bogár
dongó
hernyó és lepke
minden
szirom
"makkfa"
kosbor
hangya
korhadt ág
madár
szöcske
és
kabóca

csoda

mesél az erdő
és
életről mesél a nagymama


Vigyázok rád Mamu!
-Lenci így mondja nekem-
ha fáj a lábad
add a kezed
majd én megyek utánad
léptedet figyelem


tüllje repül
fodrai bomolnak
mosollyal szól
fűszálnak
bokornak
Ő
vezet
titkok kutatója
Lili ügyesen cipőjét igazítja
vizet kortyol
fut
szalad
nézzük meg azt a fát
ott a messzi dombokat

néhány száraz ág
botdarab
fényes mészkő
csigaház
a
gyűjtemény
Apa naponta három botocskát enged!
mondják nekem és boldogan nevetnek felém

messzire vezető keskeny erdei út
nehéz lombsátor
vadvirág
szirompergés
bodzaillat
májusi képek
májusi léptek
ösvény kanyarog a mezőn
sárga lepke billeg lila virág selymes peremén.



A "MAKKFA"!!!!
 

2018. május 9., szerda

Egészen közel...


Egészen közel...


Madár
repül
ablakomhoz egészen közel
szárnyai közt átjátszó fények
röppen
rebben
 irányt változtat az utolsó pillanatban
  nehogy csapdába essen
mögötte zöld hatalom
mélyen meghajolva ringatózik a lomb
búvóhely
biztos rejtek

egészen közel
csigagyerekek házakat cipelnek
milliméteres a csigapálya
bokrok alá vezet
jótékony homályba
 
selyem feszül
szirom szakad
szellő sodorja szinte észrevétlenül
nedves fűszálra
nehézkesen lehajló nedves ágra

 versengenek naprészeg sugarak

színpompás
diadalmas élet
egészen közeli vonalak
zöldes sárgás spirálban
tétova nyomok a kimosdatott
villogó világban

közeli a kép
mit találnál szavaim mélyén
itt
egészen belül
magam vagyok
vagy
tükrös törésben
ezerszeresre felnagyítva
arcodat
szemedet
látom
a
 hatalmas életkivetítő vásznon
?!




 
 

2018. április 30., hétfő

Minden fakul...?




Minden fakul...?

Minden
fakul
minden kopik
szól egy hang s elkomorodik

hová
siet
minek
rohan
hisz
mindennek rendelt ideje van

nézem a fákat
s
az
orgonámat
habcsók fehéren ághoz tapad
idő
sem
volt
hogy
megnövesszék hosszúra nyúló karcsú szárukat

tomboló
tavasz
versenyfutása
egy
pillanat
s
már
az
akác is fürtöt növeszt
virág borít part menti fákat
domboldalak szétszórt bokrait

számolom naptáram sokasodó lapjait
mi ez a rohanás
mi történik itt

eszembe jut a gyermek ki végig járta minap a kertet
apró kezével simította mind a szirmokat
fűben futott és táncolt
arcán napsütés és boldogság volt
nevetése és varázsa
anyám gyöngyszínű kacagása

rég elhagyott kerteket idézek
vénülő csoszogást és aprócska friss léptet

minden
siet
minden
rohan
mégis
mindennek
rendelt
ideje
van.

/Léna vers és Léna szín - enyém színem a lila.../

2018. április 29., vasárnap

Éjszaka


Éjszaka
bársony
színezüst
párnámra hajol a hold
felriadok

pohár víz
ajtóig séta
sugár fonódik hömpölygő folyóba
hív
vonz
csalogat
átfest fekete ablakokat
egyszer csak váratlanul
huhogást hallik mely rögvest elcsitul
fülelek
csendben
aztán
később
megint
távoli
halk madárka sóhajba belevegyül

nesz támad
szél remegtet kósza illatot
elcsitul lassan a lárma
magam vagyok
álmodnék édent
gyönyörű holnapot
de
az
az
a
furcsa hang belém ragadt
 éjszaka
három
az
óra
ennyit
mutat

gondolataim megcsúszva ide- oda siklanak
 minden billen
minden szakad

örvénybe kerülök
elkap
álomba
taszít
feledteti tegnapom tovaszálló könnyű ábrándjait.

2018. április 27., péntek

Szemben a nappal...

Szemben a nappal
Ezer árnyék
fekete s füstezüst
a
mai
hajnalba
korom
és
mész
vegyül

kész is az első hajnali
képlet
szív szorul ha felidézlek
feketén fehéren nézzük az egészet

múlnak
a
percek
öt felé tekereg az óramutató
hajó
jön
hullámot kavaró
pirosas nagy hasú gyengéden ringató

játék a fénnyel
ágyamig ér el
megtapad szememben a szín
csendesülnek
arannyá váló
sóvár hullámaim

szívritmus zavar
régi dal a csendbe belekavar
és
éppen akkor
kb úgy hatkor
mézzel
mázzal
felém fordul a nap
villannak
rózsás
angyalos
huncut
sugarak

átfestve
feledve
minden baj
minden ostoba ok
szavak
ti
most
koromból aranyba hullotok

szemben a nappal
tisztára mosott új reggelen
szelíd harmat csillog virág kelyhében
s
regimentnyi
töretlen fűszál lándzsahegyen.


2018. április 26., csütörtök

Hajnali hajó...


Sötét van még
alig látom a betűt
kezem fáradt
mellé is ütöm az ű-t
fekete és ezüst a táj
tartózkodó távoli fények
nem festik még színesre a képet

pasztell
magányban
szívtakarítást
végzek

közeledő hangok törik a csendet
ablakaim finoman rezegnek
villanó
hajót hordozó folyó
fehér nagy teste lomha
sötét minden kajüt
álmodnak még valamit mindenütt
fordulnak talán vagy ölelnek
teret engedve a révületnek

hamar el is szöknek a hangok
párában remegő túlsó partot
visszasimuló vízcserepeket
hagynak nekem

zöldülő pázsit
ásít
hullott szirmok közt
fekete rigó keres kutat
előttünk
új nap
új utak
omló bomló virágok boldogság felhőt kanyarító könnyű illata
zsongó - bongó
élet
lehajló
orgona
 szíveket ringat
tovarohanó tavaszunk hajnali káprázata...

2018. április 24., kedd

Az ég felé - az ég felől...


Utak vezetnek száz felé
rejtőző ösvények
sugaras fényutak
légből
kapott
percekkel
órákkal
vesződöm
mindegyik
mást
és
mást
mutat


tegnapi kurta szavak
pengeéles vádak
holnap talán lesz közös győzelem
ránk zuhant és fojtogat
tavasz kincseket veszejtő
hideg
súly
tipródó gyötrelem

az
ég
kitágul
könnye
árad
megrázkódik
mezítelen vállad
gomolygó viselős felhők alatt
szívterhekkel
árvultan
kiálthatsz
hangod elhal
viharra szomjazó lázadó szelekben

fáradt szirmok közé tegnapunk préselem


utak fordulhatnak száz felé
tavaszlázunk
perzsel
és
szorít
homlokodra képzelem
homályba hulló
utolsó
csókjaim.

2018. április 22., vasárnap

Hullámok között...


Konok csendek reggele
feketülő szirmok az ágon
tegnap
habfehér csoda
szétégette hirtelen támadó napunk forró ostroma

ringató mesém szirmait szellő sodorja szét
percek alatt felemészt mindent az éhes messzeség


neked
magamnak
súgok
szavakat

mi feszíti szét
tegnapjaink törékeny rejtekét

micsoda kínok ostromolnak
miféle vádakból építesz most magadnak várat
kapui
ki
talán
már
sosem
tárulnának
nevetésnek
tépelődő vágynak


szemeidben árulkodó jegyek
kezemre  szürkülő hajszálad pereg
simítalak
elvétettem tán
sehol sem találok hívogató ismerős jelet


vállad
karod
arcod
fájdalmas lenyomat
harcolsz
fáradsz
mosolyod véreztető sebejtő penge

mentelének
menteném
emlékeink karcsú vonalát nem feledve

szempillám alatt lapuló könnyes csillagok

nézlek

benned mozdulnak idegen tengerek
éden és lakatlan sziget
fények
árnyak
végsőkig küzdenek.