Minden megmarad

Megőrzött fénymorzsák

lélekkacatok

didergés

éjszakai lázak

utunkat ketté szakító 

álomredőkben szétáradó bánat

sebes folyamok

hideg 

idegen hajnali állomások
képek
órák
fák
markomba zsugorodó
emlékképcsodák
rám kiáltanak
eredj tovább
kóborló mádnak
add magad

szívkincseid
ha elrabolnák
nézz fájdalmas
önámító arcukra
hol van a diadal

s
hol a győzelem

ölelés
szívtánc
szétfeszített ezer belénk égetett lánc
minden
mit adtál hidd el megmarad
vágygyötörten
rám hulló karok
erdejében

széthullattad 

kétségeidből burjánzó
bódító

létvirág illatodat.

Egy este

Egy este volt csak

ragyogott a hold

csillag hajolt 

száradó vén fára

nagy víz 

halkan 

vitte a hajót

csillám tükörre

karcsú pár hajolt

egy este volt

tücsök zenével

múló idő

fröccsent 

csendben

szét

fásult virágok

tompa illatára

egy este 

holt

varázslat

máló remény

néma sóhaj
magány kalodája.

Éj

Hanyatt feküdt

a

hold alatt
égig érő
csipke fák
bogár matat
ablaka alatt
szívében
múlt

dúl

kegyelemért kiált

hanyatt feküdt
kitakart térdén
megpattant a fény

álmában
apja
indult el felé

zokogva hitte 

mégis él.

Vers válasz

Páros magányom
tartja a terhet
hajnali fénytükör
mozaikon
vágy ragyog
billen a lét
régi szerelmet
dúdol sejtem
eloldjam végleg
vagy
csak repülni
eresszem még?!

Élet jel...

Vagyok.

Megadom

Neki adtam
mindent
karcsú libbenő tavaszok
zsenge
viaszos fényét 

mézterhes víg nyaraim
túlcsorduló
lüktető reményét

most
míg párás ősz közeleg
s
kicsorbult pengéje
súrolja
lázadó léptem
neki adom
tűz csóvás napjaim
pusztító vágyait
széthulló
maggubóm
parányi álmait

aztán
ráadásként
talán
örökbe 

létsúllyos terhemet
élet robbantó
vadul zuhogó
tomboló
csók vízesésemet!

Sóhaj

Szívszövetünk szétszakad

lélek szálak

foszlanak

ostoba csend

dobol

homlokomon

magány kiáltja egy hang

akármi felel a másik

sóhajodat hallom

még a végső

állomásig

csonka fák

virágok

bokrok

patakok

könnyutak

tűzléptek

röpülés

lebegés

fény kutak

karoltál

karolnál

csontomba 

                                         ősvágyat karcoltál.

Úgy

Úgy szorítlak minden éjjel
rám hullanak
a
csillagok
álmom már a holdon térdel
s
Te
rám kiáltasz
itt vagyok
úgy ringatlak minden éjjel
vackor ízű lesz a szám
hajnal csendje
meg se rebben
percek ölelnek puhán
úgy szorongok
minden veszve
sejtem
játék ez csupán
csalóka
kacér
furcsa fények
ajtódon koppannak korán

úgy szeretlek 

nincs már alku

tört lelkednek létfalán
elsimítom
egy
régi nyár
vágy aszály repedéseit
talán.

Tizenöt ezer

Némi vízparti sütkérezés után most látom csak, hogy tizenötezer katt volt eddig a partfalon....

A gépemben lapuló képekkel hamarosan visszatérek, addig is köszönöm a figyelmet!
Mai dalok, a hosszú út előtt:
http://www.youtube.com/watch?v=5Po9MoN2w9g&feature=relmfu


http://www.youtube.com/watch?v=_OYmXTk79jg&feature=relmfu


http://www.youtube.com/watch?v=BKqdeK1bj6s&feature=relmfu

Keresztúton

Hirtelen fékezés

s

a

hangok mind bennem akadtak

káprázat tán az arc

nem hittem szívbolond

magamnak

ott volt

vágy tükröm őre

karnyújtásnyira tőlem

hogy

múlt filmünk

képeit

újra

magamra öltsem

pillanat

csupán

a 

gépek sietős útjukon

egymásnak kitértek

távolodva még láttam

ismerős

ezüstös szürke színek

csillanását

éreztem

múzsám érintésének

rég olthatatlan
delejes varázsát

nem történt semmi

fékek csikorgását

feloldották

forró napunk

csendesült hangjai

csak bennem dobolt

mély titkosan

fájó tilalommal

valami

valami létbizonyosság

valami végzetes varázslat

hogy nem láthatom 

arcát

így

többé

soha másnak

keresztül futva

alföldi tikkadt messzi tájakon

múlt lidérc

szerelmünkre

miért

is

szomjazom?!

Szirom lebegés

Rózsaszín remegés

titok

fátyol

hírtelen virágözön hullik szét

a szárból

pár nap csupán

míg nézhetem

Anyámat idézi

érte könnyezem

míg nézem a karcsú szálon

széllel 

lebbenő

légies virágom!

Hiány hajnala

Úgy hiányzol
hogy rám ég csontig az élet
harsogó
fényes hajnalon

 könnypárás fűre lépek

úgy hiányzol
bennem
újra forog a bánat
ostoba kín
veszett évek
szívet
szakító
tűzkerék sebei
véremben
árkot vájnak

minden mesés

új ébredés
zsibongó
forró nyárban
magányos éjem titkait
szívrejtekbe zártam

úgy hiányzol
kiáltom magamban
a
csendnek

összetörni nem tudom
régi képét
szépségkoldus
éhes szerelemnek.

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=8Q-RUtX47l8 

Már megint...

Már megint olyasmi készült kiskonyhámban, amire eddig nem volt példa - ezúttal cukkini fasírt- finom lett.
Receptet valamelyik blogból nyultam le, fotó nincs, néhány még lapul a hűtőben....
A házi vanillia krémből csöpp sem maradt.

Aranyos napunk volt ma!