Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2014. december 25., csütörtök

Úgy hallom, hogy nem hallom...



Már tegnap este, mikor tizedszer mondtam, hogy nem hallom, már akkor gyanús volt valami.
Most pedig a nagy reggeli csendességben észlelem, hogy ez már nem a fáradtság, s nem a koncentrálás hiánya. /Mondá ugyanis tegnap előtt a Zuram, bizonyos haászlébe került három db pikkely kapcsán, hogy nem vagyok következetes. Hogy ezt így frissiben cáfolhassam és bizonyítsam, hogy igenis az vagyok (pedig nem is) szóval fülileg leteszteltem magam. Csodacsendben alszanak,hisz karácsony első napja van. A Zuram az én ágyamban, én a bordós szoba kanapéján, s a drága körösztlányom és a "ló" a Zuram fekhelyén. Én pedig szorgalmasan hol a jobb, hol a bal fülemmel tesztelem, hogy hallom-e a tűzhelyre tett vizes fazék sustorgását?! De nem és nem mennek a jobb fülembe bele a hangok. No tehát alkalmi süketté nyilvánítom magam e percben, remélve, hogy az alkalmiság valóban ideiglenes állapot és csupán a napokban elszenvedett fülfájás múló következménye.
Nem tölt el nagy örömmel az állapot, különösen az a valami kis hang zavar, ami nagyon távoli sistergésre hajadzik.
Meglássuk, hogy a gyógyolajok elűzik-e, vagy jöhet a doktor...
Visszatérve az ágycserékhez.
Álmomban egy szántóföld mezsgyéjén lévő keskeny emelkedőre feküdtem napozni, valami gazos, rendezetlen helyen volt-e pihenőhely, gondoltam is mi a fenének nyaral ilyen helyen az ember, s talán le is fogok gurulni, olyan szűkös a földkupac. No reggel ráébredtem, hogy a fekhely ferdesége, és keskenysége indukálta bolondos álmomat.
De hogy került a ló az ágyba?!
Anna keresztlányom tegnap Malmöből érkezett, élete első karácsonyát tölti nyüzsgő családunkban. Mert nyáron szinte minden évben iderepült Anna , de bizony ez az első közös karácsonyunk együtt a nagy családban, s hogy teljes legyen az öröm magával hozta a barátját is.
Mikor lányom elújságolta Lilinek, hogy Annával együtt Angelo is iderepül, tekervényes és furfangos agyú Liliannánk így válaszolt: "Hihihi, hogy engednek fel egy lovat a repülőre?!"
Így hát egy AngeLÓ is érkezett hozzánk, s most mélyen alszik még a másik szobában...

Az én fülem meg várja az éledő neszeket, hogy bizonyosságot nyerjen állapota felől.

2014. december 22., hétfő

Ajándékaim



Most, hogy szokásomhoz híven korra reggeli csendben muzsikára vágyva hallgatom a fiatalember, Lugosi Ali muzsikáját úgy érzem megérkeztek az én ajándékaim. Mert ajándékot kapni én is szeretek, de hogy mi légyen az azt nehéz eldönteni...
Gyerekeim fel-felteszik a kérdést Anya mit szeretnél?! Egy új telefont (hogy azt is összetörjem...)?! Vagy valami mást?!
És nicsak valaki jobban tudja, mint én, hogy mire is van szükségem nekem. Hogy mire is? Reményre, hitre, jóra, bizalomra!
Az este végig izgultam a zenei vetélkedőt, hol egy tizenöt éves kislány hangja töltötte be a termet, s bevallom az én szívemet is. Dolgoztunk és imádkoztunk - mondta mentora.
Ma reggel pedig a Virtuózok klarinétosát hallgatva, s a sorsát megidéző írást olvasva egy mondat kerül a középpontba: "ez Isten tervében is benne van, ez az ő gondolata is...."- mondták egy tizenöt év előtti riportban a fiút örökbe fogadó szülők. Ez lenne hát az én ajándékom, ez a mondat, hogy legyek benne a terveiben. S Ő legyen benne terveimben! Mert képes vagyok a felejtésre, a kishitűségre, a gondviselő oltalom érzetét olykor felülírják a mindennapok lüktetései, az egóm, s más történések is meg-megháborítják létemet. Mulatságos hasonlat jut eszembe, régen ha sercegett a fekete-fehér tv anyám rácsapott a tetejére, s meglepetésünkre ismét jó lett a masina , hogy hol volt a kontakt hiba sosem derült ki, de egy jó irányzott mozdulat helyre hozta a képet. Így vagyok én is most, és hálás szível vagyok azért, hogy a "jól irányzott mozdulat", ami a vibráló, feszültséget előidéző helyzetet helyrebillenti szelíden ütött lelkemre, s nem lesznek még egy napon túli sérüléseim sem. Csak elgondolkodtat, csak tisztítja a látásomat, csak, csak, csak...
Hogy mi is volt ez a "mozdulat", ami kupán csapott?! Nem más, mint két ajándék eltévedése, s az ezt követő hullámgerjedés.
Tettem, vettem tegnap az ünnepi készülődés jegyében, hegyekben állnak még a fonalak, befejeztem hát három sapkát, igyekeztem eltüntetni a képeslap készítés maradványait, a kis kézműves munkák kellékeit, s a csomagküldéssel, ruhaválogatással, ajándékkészítéssel járó egyebeket, s sajgó fülemet kenegettem gondoskodó gyógyolajjal... Nézegettem a csángó gyermekekről készült fotókat, álltak a magyar ház udvarán a nagy hóban, s kezükben ott voltak az ezer kilométert megtett csomagok. Eközben érkezett hozzám egy pár soros üzenet. Egy kislányról, bizonyos Julcsiról szól, ki messzi Olaszországban megkönnyezte a Gyertyafény pályázatról szóló nagymamai beszámolót. Kinek szívében két haza létezik teljes békességben, ki a szeretet szót két nyelven mondhatja ki! És a gyermeki örömről szóló mondatok túllendítettek minden bosszankodáson, mert emlékeket idéztek fel!
Közel tíz éve már, hogy egy karácsonyi játszóházban, az Aprók karácsonyán, a rajzpályázat jutalmát adtam át a gyerekeknek. Szokásos izgalom, némi tülekedés, a csomagok ott sorjáznak a színpad peremén... A nagy hangzavarban is jól hallom, amint a nagyfiú kezébe véve az ajándékot ámulattal kérdezi tőlem "Egy EGÉSZ doboz szaloncukor?!"
Nem felejthető a pillanat, s a mondat, beleégett emlékezetembe!
Hány meg hány gyermek várja úgy a karácsonyt, hogy titkon sejti, hogy üres lesz a fa alja, ha lesz fa egyáltalán?!
Míg óvónéni voltam a téli szünetek után felidéztük az ünnep élményeit, de sokszor csavarta a szívemet az alig hallható vallomás:
- Nekünk nem volt fánk, nem volt szaloncukor, nem kaptunk ajándékot, hozzánk nem jöttek az angyalok. Ilyenkor mély fájdalommal és hálával gondoltam a mi csendes, egyszerű és tiszta gyermeki karácsonyainkra, a gyertyák lobogására, a dalokra, melyekkel köszöntöttük a mindenség dicső királyát.
És mindig volt valaki a gyerekek közül, aki néhány szem szaloncukor zizegésével oldotta a hirtelen beállt csendet.
Az ajándék itt van egy dalban, egy csomagban, mely örömkönnyeket fakasztott, de az eltévedtben is, ami majd odatalál, ahová szánták!
Kívánom, hogy osszuk meg egymással ajándékként a reményt, hitet és a bizakodást, hogy bennünk él a szeretet!
E karácsonyváró csendességben, a rám váró feladatok közepette elmémbe vésem a legfontosabbat, amit ajándékba kérhetek és meg is kaphatok, hogy útjaim az ő terveiben benne legyenek!
Áldott karácsonyt!

2014. december 6., szombat

Decemberi hajnal...





Ráterül a takarómra
csend órában
mintha volna

mintha
volna
újra
mégis
képeskönyvlap
régi
foszlott
lapjain
múltunk mézmázas meséi

hótakarós
puha
párna
csillaghúnyós éjszakába
simuló
sejteket borzongató
várakozás
szívremegés
álomszánon létrepülés

évtizedek
rohanása
gyermeki hit lobogása

éjszakánkban csillag sincsen

őrizgetem mégis kincsem
gyermekszemek
hitek
fények
sajtár meleg
szép emlékek.

2014. november 16., vasárnap

Érdi Irka verspályázat



Alábbi versemmel az ÉRDI IRKA verspályázaton első helyezést értem el:

MEGBOCSÁTOK

Megbocsátom a fakóvá szürkült hajnalt
mikor sejted már nem lázad
könnymázas
sáros utakon
osonok
álmomban utánad
megbocsátom szavaid terhét

felkarcolt
rózsatüskés buggyanás
vérszirmos sóhaj
parttalan kínban született
életárulás

megbocsátom árnyaid esti érkezését
szívet vakító fényed
látomás

lehajolok
megvénülve
keresek
vízcseppnyi tükröket
összeraknám újra balgán
sorsunk mit ezerszer szétszedett

megbocsátom szerelmed tüzét
epekedő
emésztő
lángod
vállamra sebet égető kínoknak hegét
tudom
csókom
lelkedbe fúródó nyílhegyét
magadban te is megbocsátod

elfeledek minden
vágykarélyos
tébolyult szivárványt

értem
szétterülő csended kínját
szorongató
földporos nappalok
sóvár üzenetét

elmorzsolt  könnycseppjeimben nincsen átok
időtlen szerelmed áldott hevéért
létszomjunk pusztájában újra
megbocsátok.

2014. november 1., szombat

Anyámnak





Csak egy nap

egy
délután
árnyak feszülnek már
öreg
lombfosztott cseresznyefán

talán egy perc
hogy
homlokod
s
kéklő szemed
még felragyog
mázas bögrében friss tea
anyám
méz színű itala

csak egy perc
egy pillanat

leülni
még a fák alatt
kezedet
fogni
hallgatag
látod
most
is csak könny fakad

bocsánat


csupán
egyetlen szó
meg nem kapott útravaló.

2014. október 23., csütörtök

SZABADSÁG


Zászlók lengenek nyarat idéző kék egek felé
régi
új
huncutok káromolják szent neved
sikolt a lélek
könnyek
sírkertek
keresztek
apám hangja bennem éled
anyám hangja belém olvadt
 
szabadság
visszhangozzák messzire a fák
szabadság
létporosan rikoltó világ
 
bolond szelekkel kergetőznek hitető szónokok
adott szavuk mint könnyű pára úgy lebeg
 rátok gondolok
kérges életet szenvedők
temető kapuban megtorpanók
gyertya lángja meg-meglobban
ötvenhét év múlt
majd egy élet
gyermeki szívvel visszanézek
vérbe
kínba veszett árnyak
elkísérnek
rám vigyáznak
apám
arcodat látom hogyan vitted át halálon
félelmek rejtett sebhelyét
fájdalmak gyötrő gyűrűjét

anyám
aggódó titkos rebbenéssel vártad az estét
börtönkapu felé induló lépted
bennem remeg
szabadság
szavatok muzsikájában
tiszta létvágy dalolt
 
későre jár
vergődő gondolatok
felszakított sebek tompa fájdalma mélyben sajog
bátran álmodó szívekre
áttetsző fátylat borít a hold.
 
Kósa Márta 2013. október 23.

2014. október 7., kedd

Ősz

Barnás aranyban
bukdácsol
a
nap
kincseinkben megbotló sugarak
párás hajnalok
szürkeségétől koptatott
útjára
rozsdás levél
repül
zümmög
perdül
álomra szenderül
reménykedő
vörös bogyókon
didergő bogár
álmodja
szép nyarunk
vágyait
pók ásít
csapdája kész
hálóján ezernyi cseppben
tükröződik
a
lét


dió koppan
kertünkben végig remeg a nesz
kopáran remélnek az ágak
új feltámadást
őszidő szorítása mégsem ereszt


füst kanyarog
kesernyés
fodrokba öltözik a táj

még

bordó
bíbor
léthintó
ringat
s
mi
szorgalmasan szívünk mélyébe
takarjuk
avarszín titkainkat.

2014. október 1., szerda

Őszi nap



Habkönnyű párán átragyog
sugárban cikázó angyalok

fénymázban fürdő láthatár
rigó fütty
elmúlás

ború
magány
szirmok varázsa megkopott
szélcsendes órákban
lopott
csendperces illatár
szívhangunk
titkot
kalapál
az
óra
üt

felszáll a pára
diófánk
meztelen ághegyén
egy szem dió
sorsát
várja

az
óra
üt
őszfestékkel készült keret

bronzok
barnák
és
bíborok

poharunkban
mézes borok
hang hallik
reccsen az ág
szelíd színekkel nap cicomáz

sárga
okker

véres narancs
ősz dallal kelő világ

múlás
parancs
vége
remeg a tó vizén a csepp

kesernyés füst

álomhatár

bújócska
ez
egekbe szálló vágymadár
rőt színekkel szőtt
szemfedél
sóhaj
könnyű
mit felkap a szél...

2014. szeptember 23., kedd

Itt van az ősz...


2014. szeptember 19., péntek

Pirkadat





2014. július 7., hétfő

Felülmúlhatatlan...

A zsűri véleménye Szepesi János fafaragó népi iparművész alkotásáról tömören: felülmúlhatatlan...
 A művész kilencedik alkalommal kapta meg a Magyar Kézműves Remek elismerést.
http://www.hirado.hu/2014/07/02/elsimertek-a-magyar-kezmuves-remekeket/


A Mezőgazdasági Múzeumban e hónap végéig gyönyörködhettek a szebbnél szebb alkotásokban!

Éjjeli muzsika

Titkos kert
Lágyan
határtalanul
ringatón
éjjeli órán
borzongató muzsikánk

titkos kert
kapuján
lépek

feléled bennem
szerelemittas találkozásunk
éjszaka van
a
csendbe kristálytöredék robban
muzsikánk
hallgatom
szívemhez szorítom
felsebez
vérembe mar
nem jössz többé
ó
az
a
nyári
hirtelen jött forró zivatar
megszöktünk
s
a
parkban
csókunkat
mosták
a
cseppek
hatalmas lombjukkal
vén
tölgyfák
ernyős leveleikkel
bennünket fedeztek.

2014. július 5., szombat

Ébredés után...

Fényseprűjével
lesben áll
minden zegzugot megtalál
cirógat
fáradt lombokat
tova űz
hervadt
szirmokat

kelő nap
édes mámora

tisztuló
szívharmónia
bimbós színekkel vonja be
ébredő
hűvös kertemet
kitágult
tegnap réseken
újra nézem az életem

vágylakmusz
jelzi
éledek
szétszórok régi képeket
szürke szorgalommal magamra öltött
kalodaruhát
tépkedek
tükrös hajnal
régi szerelem
szétterül
vers muzsika csendül
legbelül

zárt ablakok tárulnak
illat
csók
emel

rég szorított kezed
mégis
nehezen engedem el...

2014. június 13., péntek

Pipacsos






2014. június 11., szerda

Hajnali fényben




2014. június 2., hétfő

Június érintése


2014. június 1., vasárnap

Idegen arcok között..

Falak között
hazudott szavak mögött
tompán puffanó
frázisok
börtönében

lélektelen
lélegzők

vasmarkú rablók
gyűrűjében

bordáinkba szúró fájdalommal

irgalmat hazudó
csalókkal
tanítókkal
vezérekkel

elménkbe kúszó
vak veszéllyel

tüzekkel
máglyákkal
tegnapjaink
reményeit
villantó fáklyákkal

szelídülő
vágyakkal

kőbe vésett határok
mentén
halkan
vagy
hangosan

holnapot ringató ölelésben
élünk
feloldozást
magunktól remélünk

csend a csendben
hang halkuló sóhajokban

messze tőlünk

közös
létünk
árva
jégfoltos rianása

csend a csendben
halkuló
elfúló zokogásban
magányos sóvárgásban
idegen arcok
dúlt tekintetek között
agyagos göröngyre lépünk
felmarjult
magányos létünk.

2014. május 30., péntek

2014. május 29., csütörtök

Unokás vers ébredés után...



Arcod nézem
áradó
fénylő
lényed
mikor
bölcsőd fölé hajolva hozzád szólhatok

Tunti
Tuntikám

miért e becézés
nem is tudom
kis pihe
törékeny drága ajándéka
a
létnek

mikor
elalszom
mikor
megébredek
éjjeli sötétben
s
szorongató veszteségek
árnya lelkemre
fájón
rátelepül


mosolyod
szűri meg
napi hordalékomat

ringó hintában
Dunánk felé
fel
felrepülve
karomba simulva álmodol
léttitkos
mosolyodat fürkészve
kérdezgetem
ki voltál
s
ki leszel még nekem
Léna Klára
boldogító
örömgyöngyszemem?!

2014. május 27., kedd

Kaláris

                                                                             




Kaláris
árokpartra
rétre
hulló
vöröslő gyöngyszemek
káprázatos sora

ártatlanul
hittem
én
ostoba

karcsú szálairól 
nem jut eszembe
többé
soha
izzó szerelmed
lángos
lávanyoma

kaláris

szirom remegés
bőrömet
pettyező
buggyanó nevetés
nyakamba hulló
fekete sóhajok
pirosban pompázó
vágyódó mondatok
éden
ébren
már gondolni sem merem
széttépi szívemet valaha még
pipacs sziromban
tobzódó édes szerelem?!



2014. május 22., csütörtök

Májusi sóhaj




Kezembe fognám csendesen arcod
régi csodák
nyomait keresve
türkiz tekinteted
lezárta óvatlan pillanatban
a
szétterülő este
halkan suhantál
észrevétlen
szorosan tartott
szorgalmas világod
szétszakadt

vágyak
visszhangoznak bennem
létremények
fülemben kering még
halkuló szavad

megrepedt falként omlanak
elfeledett képek

gyermekmosollyal átszőtt hosszú évek
áldott kincseit idézem
ölelésre nyíló karodban
mindig volt rejtek
sírást csitító szó
mosoly
sziromhullató májusunk tűzét
elmossák a könnyek

szívtitkaimban ringatnálak
újra
míg
sóhajunkban
áttetsző angyallá változol.



Búcsúzom drága barátnőmtől, Ágitól.

2014. május 21., szerda

Az én májusom

Az én májusom keserű és édes
víg
madárhangos ébredés
korai napfény
kertünkbe téved
simít
virít
nevel
fénylő perceit
sohasem engedem el


aztán
agyamban összeáll a kép
van másik világ
túl
margarétán pihenő zöld bogár
örömén


túl
a
medrébe visszaszelídülő
hatalmas folyó
csillámtükrein
lüktető
sodró
földsárgás
cseppjein


egy másik világ
szívemben
itt
elsóhajtom májusom veszteségeit
arcokat látok
arcaitokat


apám
anyám
barátom


májusi búcsúzásokat

megállított életek sorát
mellkasomhoz hajlik minden szál virág
arcomhoz szorítok feslő szirmokat


hallom búcsúzó
halkuló
szavad


hallok lüktető éles hangokat
szellő játszik
csendíti szélharangomat


pezsdül a lég
könnypárából
szikrázón
ég felé
emelkedik
a
Nap.

2014. május 16., péntek

Édes élet - epresen



2014. május 13., kedd

Májusi viharban






Az út mentén végig
akácvirág fehérlek
térdig érő
zöld harsogásban
pilletáncos rebbenéssel
égő piros  pipacsok
dacolnak
feltámadó széllel

karodba fűzöm kezem
míg a mezőn
végig fut vágyódó tekintetem


új tavaszunk
sok apró zsenge hajtás

jég tépi már
nem kell egy szempillantás
vízben állnak
a
táblák
elfekvő búza szálak
feketedő égből
leszakadó víztömeg súlya alatt
őrzik magukban
friss
kalászuk
tejes
puha kis szemeit


zuhog
út szélén gyűlő
nyárfavirághabos áradat

nem nézek hátra
hallgatok
a
kint
és
bent
tomboló minden elmosó viharos
szívzuhogásra...

2014. május 5., hétfő

Kertünk május elején...

Eső után...

2014. május 4., vasárnap

Anyámnak

Posted by Picasa

2014. május 3., szombat

Májusi vers - Naplángra ébredek




Naplángra ébredek
elmúlt az álom


minden
friss
szélbehajló ágon virágcsokor


kelő nap
fényében
megfürdik
szép hajnalom

az
első percvarázs ölel
magához vonz
nehezen enged el

madár szól
s
átsuhan százszor
néma vizek
messzi partjain


nyurgán fehéren
margaréta bomlott
s
halvány írisz
sejtelmes opálcsoda
illata
hív


új színekkel várt haza a május
táguló szemmel lesem
feslő bomló friss szirmait
mint hordozzák
hajnali harmat
megbúvó
hűvös könnyeit

ringanak lágyan

egyedül
párban

csitítják
szívem visszhangjait.

2014. április 29., kedd

Tavaszi séta





Nap fürdőzött meg a habban
tóparti kanyarulatban


zöld tükörbe
békák úsztak
titkos mélybe siklók kúsztak
nád és sás
is
összeértek


múlt és jelen
összefértek

nád
sás
zsombék


zsenge ágak
víz simítva
lágyan jártak
lenge szélben
csendes vágyban
verőfényes déli tájban


még az ég is csuda kék lett


hasonlón Isten
szeméhez


 áldottá festették a képet


létpezsdülés
tavasz zsongás


kopott kedvünket


aranyozzák.


2014. április 25., péntek

Tavaszunk színei


Zsenge zöld
drága föld
rigók bolondos nótája zengeti a tájat

récék
szelik szaporán tompasárgán áradó vizünk

ágaskodó gyertyaszirmok
tavaszi bódulatban
derűre biztatják szaténszürke fellegek hadát

apró bogarak muzsikálnak
mindig ugyanazt mégis mindig másat

régi horzsolások
fájdalmas hegek
beszáradtak
nem tapad kezünkhöz
nedves
keserves bánat

szemünkben
új
fények
új
furcsán fellobbanó lázak

szikráztatják élettüzünk
pattogó forróság morzsák
létéhesen
perzselik fel mohón
borongós barna tegnapunk maradékait

friss dalok
illatok
futnak felénk
elsodródott régi nóták helyét átveszi a szél
s
hangszínt cserél

szemlecsukva hallgatom
zápor fut szívemen át
csodatitkok bársonyfekete leplét mossa
körtáncos tavaszvarázslat
szívpompás balzsam
gyógyír
menedék
nézem a folyót
míg alkonyatba simulnak
engedelmes ágak
s
az
est
a
halkuló vízmederre ráborulni kész
.

2014. április 23., szerda

Orgona

Homály és pára
keretbe zárva
elmosódó képek
ablakomhoz
közel
ha
lépek
köszönt a hajnal
bomló
lila
áhítat
korlátaimon áthajló
orgona
hullámzó
tajték
réseken
egekig felemelt falakon
áthatol
ringatózó nehéz fürtök
szinte arcomig repültök
csak
egy
ablak
vékony ráma
máris nyílik
újra tárva
kezemre halkan hulló szirmok
vágyszőttese
színvarázsa
hajnalom  részegítő mámor
illattól terhes tavaszvilágban
sötétlő
 orgona zápor.

2014. április 21., hétfő

Húsvéti csendben

Áldom a csendet
míg
fátyol takarja
csenddé szelídült útjaimat
hajnali derengésben idézném
csillagfénnyel mosdatott arcod
képzelem

kalácsot ringatsz
forrót
kezedben
orromhoz ér az illat

felfedni veszített titkainkat
már nem tudom
összezárultak az évek
koppanó léptekkel iramodók
 
ma újra végig gondolom
hogyan is volt
hogyan is szólt
az
ünnep
összekulcsolt kezünkbe szorul az emlék
kalácsszagú üzenete

anyám
Te
vagy nekem
e
szép ünnepi rendben
a
tükör

foszló kalácsod mazsoláit
nem lelem
múltunk lapjai peregnek

ibolyás
tekinteted
újra megszületett

nézem az égi jeleket
áldom csendmorzsáim hajnali varázsát
s
friss remegéssel
hozzám súrlódó életleheleted.