Tavasz felé....

Titkos szavakkal várlak

vakvágányon veszteglő vonatok zaja

hangom nem nyomhatja el

szükség van erőre

ki tudja az időt amíg megérkezel

hány

magányos ébredés

éjszaka felkapcsolt lámpa

tart fogva

álmodásunk kapuját elállva

győzni fogunk

itt vannak a jelek

a

tavasz

egy
éjszakára hozzám érkezett

csendesen ahogyan illik

rám szólt

nézd porcelánfehér virágod hogyan nyílik

törték jegek

zúzták szelek

hó dermesztette kelyheibe kapaszkodott a tél

láthatod
dacolva mégis él

így
őrizd
magad

parányira zsugorodott lángod

hajnalokon megtalálod

tavaszod senki sem rabolhatja el

lassan

éled

sóhaja friss

szétszórja hamarosan pasztellszín játékait

ágak hegyére akadó selymek

szélbe feszülnek

zúgó hegyi patakok duzzasztják folyók tarajos hullámait

gömbölyű kacajban fuldokló lenge szellők

tépik kabátod gombjait

mellkasodból új szavak fakadnak

bolondos vágy testedben szétszalad

arcodat simítják napcsókos tavaszi sugarak.

Szélben ébredő reggelen...

Ugyan nem reggel, de hatalmas a szél....

Dübörög

dobol

széttép

kaszabol

lesepri a felhős eget

szárít átázott földeket

nincs vége a remegésnek

neki szalad falnak

résnek

fényseprűvel homályt cibál

virágszirmot leráncigál

közben fenn vörösből kékre nyíló egek

könnyed kedvvel

tavaszi színnel festenek

komor kéményből még füst szalad s szétterül a keserű szag

szembe széllel dacolva

sirály

igyekszik magasra

s

a

Duna

hatalmas ezüst tálca

madár röptét  megcsodálja

zúg

zeng

a

világ

hajladoznak az orgonák

hóvirág hogy a próbát kiállja

kacér selymében hajlong
most nem nevet incselkedőn

rügyeit türelemre intő vén cseresznyefára.

Mesék

Karcolatlan a csend

éjszaka

lent és odafent

szikrázó csillagok sora

világít

s

a

sarki lámpa fényostora

csap

végig

túl az úton egészen a kerítésig

semmi nesz

kéretlen gondolatok lesben állnak

boncolgatod képeit e sötét éjszakának

lépsz

előre és hátra

útmutatásra várva

késnek az égi jelek

talán rosszul keresheted

hagyd el a világ valóságait

elvakít 

holnapok sejtelme párnádhoz idomít

füleled a csend titkait

hidegben húzod feljebb takaródat
 szelíd álomra vágyva

magadban mormolsz régi meséket

némán terülő ének

 hódolat az égnek

ringat

karol

szárnyat növeszt benned

az

álom

valahol

pazarló éji csodák várnak

hajszálad kezedre hull

túljutsz minden kínon ostobán meghúzott határon

arcodra nyugalom tengerében kisimul.

Télben....

Hallgat a reggel

süket a nap

parányi pír a felhők alatt

moccanatlan tájban

madárléptek

jégfoltos világban

hó esett tegnap és kicsalt

csizmám

átázott

sálam kevés

kabátomban szél volt a bélelés

átfázva jártam az erdőt

életnek alig volt nyoma

fák halomban

sorsuk eldőlt

nem köszöntenek már tavaszt

soha

dermedt kezem ha haza érkezem a tűz fölött megmelengetem

megjöttem de nincs ki a forró teát findzsában nyújtsa

dorgáljon míg ruhámat

szárítja

guggolok 

és

kályhába rakom

összegyűrt bánatom

felcsapó lángok fénye falra tapad

idézi eltűnt arcodat

egy percre hadd legyek gyerek

égi utakról néz le rám

míg tüzet szítok

az

anyám.

 Ercsi, Kis-Duna táli képekben.

Hóesésben...

Esik

fehér fergeteg

cukrot szitál

ferdén

puhán

havas lesz majd cipőm ruhám

minden szín egybe olvad

hóvirágom szirma fehérbe folyhat

lábnyomok még nincsenek

arasznyi hóban lépkedhetek

egyszerű játék

ritkán kapott gyermeki ajándék

valami

hatalmas

radír

szívhez maszatolja a reggelt

nem siettet semmi

éppen ez kell

ez

a

csend

ez

a

lágy

gyönyörűség

lefesteném neked

fehér

miként

ez

a

papírdarab

nincs rajta

pír

sem

árnyak

hópihék

ölelik át a fákat

szigorú vonalakban

ágak nyújtózkodnak a magasban

egyszerre megtörik a varázslat

kormorán pár
koromfeketén száll a mesebeli tájba

és

magasban

köröz

röptük

ébredésre ösztönöz.

Ölelős vers...

Szabadnapot venne ki az élet

hallgatna vulkános szívlüktetést

ölelések

finom bársonyos neszét

tegnap és holnap

elfeledést

nincsenek papírlapok

tervek

egymásra rakódott terhek

levetkőződtek

 gondok és ingek

székre kerülnek

sorban

csalfa a csend

ringat

mélyebbre vési titkainkat

bánat

sincs

könnyek

alig

csak valami könnyű pára

rakódik ujjam domborulatára

nem várva alkonyatot

párnába süpped arcod

elúsznak hétköznapi harcok

válladat tartom

tenyerem alatt kisimul hátad

arcom bőrödbe fúl

ringató álomba hulló percek

feledni jövőt és múltat

elhagyni

életsatunkat

testet olvasztó csókkal

átmelegedett lélektakaróval

múlik a nap

míg ölelsz

szorítasz

ki tudja idők várnak

nincsenek szavak

azonos mozdulat sejteti mi sajog belül

mosolyod még arcomra esik

szitáló sötét veszi át szívünk zugának fényeit

 

sóhajjal hálálod elfutó mánk törékeny kincseit..

Aszimmetriák.... 4.

 

4

.

Az

éjszaka

adott néhány jutalom falatot

akarom mondani pelyhet

fehéren a terasz télire forduló időt sejtet

köveimhez jégmorzsák tapadnak

hadüzenetet küldenek a mímelt tavasznak

hóvirágok szirma

becsomagolódott jeges sztaniolpapírba

képzelem gyermekségem játékait

hóba boruló szánkó hideg szél lenyomatait

átázott vékony talpú cipő

zúzmarától terhes ágak

barangoltunk fityiszt mutatva létterhes világnak

most

ablaküvegen át nézem

hogy

lesz

úrrá a köd

és

az

a

néhány pihe

nem hullik minduntalan szempillám tövibe

sem

vállamra már

jól körbehatárolt szürke láthatár

szabályok

rendek ontják kimérten a csendet

sikoltanék

mikor

félelmem kineveted

sapkámra célozva lendül kezed

s

hógolyód szíven talál újra

hóba írnék öröktől ismert szép jeleket nevedet súgva

fáznék

átáztatott kesztyűs kezemben

hideg pohár

ráfagy a lehelet

ilyenkor hajnalban

felrobbantanám veled a csendet...

Aszimmetriák... 3.

3.

Kívül

és

belül

a

csend elmenekül

halk

törékeny cseppek

ablakomra úja peregnek

vak sötét hajnalom

kényes üzenetét boncolgatom

kályhába már fahasábot tettem

álmaimat szélnek eresztettem

finom

alig hallható pattogás

falánk a láng

belekap

belekóstol

a

száraz ágba

hallgatok

külső és belső

elszabadult

világra

elvadult jószágaim mind ketrecbe zárva

szoktatom magam

visszasimulok

lelki priznic űzi a lázat

megfojtom

szívem

ha

lázadni kedve támad

pattog

zabál

pereg

olt

bolond vagyok ki tüzet csiholt

és

döbbent riadalommal nézi

ahogy

a

láng

mindenét mohón felemészti.

Aszimmetriák... 2.

2

.

Esik

szálkásan

keményen

esik

csendesen

szerényen

a

föld

meg

issza

nyeli

mély ölében odaadóan búzaszemét nevelgeti

nem is oly soká

megfújhatjuk a harsonákat

és

boldogan kiáltjuk széjjel a világnak

tavasz van

szirom billeg ezüstös hajadban

smaragd táblák

zöldre festett dombok

gyűrött kendő mi könnyedén kibomlott

hirdetik majd repesve

múlik a tél

élni

futni

nevetni

szeretsz-e

még

hosszú hidegben vonszolódik az este

szilánkot szitáló

ablakhoz csapódó szélben

bizonytalan vagyok akadozik léptem

üvegtáblákon kaparászó cseppek

mélabúsan összekeverednek

esik

néha abbahagyja majd kezdi megint

türelemre int

tudva

szükségünk van új őrült tavaszokra

duzzadó búzaszemek

rügyekben kóborló nedvek

hamarosan összesúgnak

bimbók bizseregnek

fény mázolja át lassacskán a tájat

most

várlak

szétfolynak a lepergő cseppek

kézfejemen mélyülő barázdákat

árkokat keresnek.

Aszimmetriák...

 1.

Eldőlt

a

hajnal párbajában győzött a köd

sötétség

terül a látóhatár fölött

és

alant

nem hallatszanak

neszek és sejtelmes szavak

az

égre sem csordult még csöppnyi festék

sem

lilák

sem

kékek

nem

kényeztetik

az

egykedvűen nyújtózkodó vidéket

mégis

valami furcsa billenést érzek szívem körül

a

fény

már

nem soká menekül

majd előkerül az első sugár

még nem tudom miféle színnel kezdhetjük a napot

világoskékedre gondolok

- inged gombja ha pattan

ott vagyok abban a hirtelen
elkapkodott mozdulatban -

s

ha

holnapod borulni látszik

jól tudod az élet veled is csak bolondot játszik

barnán türelmesen

tavaszra váró

eső áztatta földeken

igazi erők gyürkőznek

ÉS

szívzugodban

mocorogni kezd a mag

hamvas
zöld
kicsike csírák

merészen törnek lelked poklain át

megereszkedett felhők alatt

álmos ágak

feszülő rügyeket ringató kócos koronák

magasba
az
ég felé tartanak.

Lenne még...

Kiszakadtak az éjszaka sötét bugyrai

a

láthatáron már dereng valami

ám a távoli bársonyos fények

még nem mossák színesre a szürke vidéket

folyónkat is csak sejteni lehet

hallgatag ezüst szalag

nem fürdeti benne magát hányaveti kedvvel a nap

lenne még éjjel

félálomban magamra húzott takaró alatt

 híd ívelne

együtt járna rajta való és kábulat

egyensúlyoznék

létszigetem peremén

és

ahogy belül növekedne a fény

visszanézve láthatnám 
ágyunkon szétterülő pléd szegletén

megpihentek a vágyak

kései délutánnak

órái elszaladtak

kis idejük maradt csak a szavaknak

hallgattalak

távoli város képei

utcák és terek

szemed szemembe lopta a képeket

más világok

máshol nevetők

szisszenő életek

lehetne még csendesült délután és szótlan reggel

lenne még varázslat

világot látni a te szemeddel.

Képek és kérdések...

Leltár helyett... képekbe képzelek életeket, szavak és összeforrott mondatok árulnak jelent és tegnapot.
Holnapunkkal mi lesz, ki kérdi, ki érti ezt?
Ki ébred éjszaka, kinek hallik el szívünkig szava?
Körbe fogó sötét köpönyegét mikor szakítja szét arany pirkadat, s mikor világít suta lépteinkre fényesülten a nap?


Önkényesen...
Választott képek.
December 31 - Január 7.

Képek
szavak
mondatok
látószög
léptek
vonalak

kör
háromszög
négyzet
talán
van
öt is
a
geometriához
nem
(sem)
értek.

Magányba hajló...

Sötétben gomolygó éjszakai felhő tapad a túlparti fákra

fölöttük

világos szürke a menny

magasba emelkedő repülő fénye

jelez

e

furcsa látomásban

veszteségeimen

pengényi szín már-már áthatol

magadra zárt magányban kínlódva ébredsz valahol

az

órát

nézed

hajnali négy

ilyenkor szoktad kicsikarni

a

hajnal első

szép

jelenetét

kemény a csend

döntöttél

ez jól van

 

vajon

lesz

e

falatnyi kedv

a

holnapi útravalóban

élet csukódik

kattintással

távol tarthatod az egész világot

bőrödön nyomot hagytak tegnapi nyomorúságok

kezedet felfűti majd forró tea

vánkosodba mélyedsz

ezerszer végig pergetett bánat

vesztese voltál vagy szilárd bajnoka

a

villanásra kitágult 

színekkel vakító különös világnak?!

 

(Színház az egész világ...?)

ÖRÖM

Alkonyi fényben láttam a folyót

színes lámpák

játszottak káprázatot

mély

meleg és puha

álmos délutánok szédítő mákonya

szavak

vallomások

mondatok

 árnyak is takarták a lemenő napot

esendő létünk törékeny halmaza

nehezül 

csoda hogy a távoli

tompa láthatárnak

váratlanul életkedve támadt

és

lágy ölelésű

sugaras vágyak ismét ránk találnak

veszteségeimet ma meg sem  számolom

nézem a vizet

ki-ki magáért magával fizet 

csendesült

mosollyal

fürdetem szívem a fényparádés

édes

látomásban

fel sem tűnik hogy elmerülök
egy
elképzelt világban.

Megállni a szerelemben...

Ébredni

fázósan

nappal szemben

dacoló magányban

zsongító csendben

könnyes utakat elfedő

meghajló rengetegben

megmaradni régi hitemben

kézfogásos révületben

káprázatos reggeleken

megbolondult életemben

létvilágos

jégvilágban

hóvirágos

borzongásban

szemtelenül nyújtózkodó korai rügyes ágban

meglátni

érinteni a békét

csukott szemmel idézni szíved olvasztó kohóját

vágyaim rég elveszített menedékét

magot szórni

almát harapni

fekete madarak hangját kihallgatni

hajók útját sóváran látni

szép

januárban

roppanó léptekkel

havas hegyeket járni

éhezni

szomjazni

vacogva fázni

nehezen cipelt napokban

szerelmedért
tűzzel
széllel
faggyal
dacolva
 konokul
megállni.

Új esztendő hajnalán...

Szerintem a vidámság a legfontosabb...

Pl - kutya az ágy alatt, beszorult kutya az ágy alatt, azaz az ágyam alatt...

Zsömle úgy megsokallta az eszeveszett lődözést, hogy nem elégedett meg az előszobai üldögéléssel (ami ugyebár kijár neki midőn szeretett felebarátaink százezreket taszajtanak szanaszét az ég felé...). És bejött hozzám, aki arra ébredtem, hogy kutya tuszkolódás az ágy alá + a dörgések hangjának sűrűsödése valszeg éjfélt jelent.
Nem is tévedtem.
Zsömike azonban nem számított a kézimunkás dobozok számának megszaporodására, amiket ünnepi vendégségek idejére az ágyam alatt rejtettem el ÉS beszorult.

Zabálom a pofáját, csak kievickélt!

Kicsit jártunk, kitártam az ajtót, hátha meggondolja magát, de a harmadik világháború hadüzenet nélküli kitörésének "illata" oly erősen vágta orrba,  hogy nem élt a szabad levegő szippantásának lehetőségével... a galád.
A gazda szétnézett az udvaron, megjáratta szemét a portán, konstatálta, hogy nem égett le se szín, se pajta, a lovak is épségben helyükön  maradtak... Azaz műhely, fatároló és a düdük sértetlenek.
Szívünkben úgy dallamok muzsikáltak, lám azonnal van okunk hálára.
Pazar évet zárhattak petárdázó, komplett, több órás tűzijáték parádét rendező feleink, hisz jut suska rendesen az úri huncutságokra (No szerencsére nem a mi üzletfeleink...).
Nem néztem semerre, nem akartam látni a robbanó fényeket, megelégedtem az udvarunkra hulló cucc fullasztó füstjével.
Cselesen kidobtam egy-két finom falatot, hátha rámozdul az eb, de semmi, a macska ismét ügyesebbnek bizonyult. Macska ügyileg érzelmeim még nem magasztosultak fel, így a Cili, Morzsa, Mákos guba... stb névre elvileg hallgató állat kint töltötte az évváltás fenséges pillanatait a fűtött kutyaólban.
Zsömike makacsul  tartotta magát, azaz kötötte az ebet a karóhoz, pontosabban a bejárati ajtóhoz.
Nem pezsgőztem, nem virsliztem, hanem bebújtam ágyikómba és egy új fajta átkot eszeltem ki.
Hiszek varázserőm hatásában.
Úgy hogy ne tessenek csodálkozni kedves petárdázó urak és legények, ha eztán libidójuk fordított arányban lesz az éjszaka során elkövetett durrantásokkal. Fixa ideám lett ugyanis, hogy a robbantgatások valamiféle potencia gondot rejtenek. A legények a gáton, akarom mondani a partfalon rendesen helyt álltak tűzijátékilag, ha eztán az ágyban nem lesz hasonlóan pazar a teljesítmény okoljanak csak engem nyugodtan.
Én az átkom fel bizony nem oldom, Zsömle és más négy lábú állatok nevében állíthatom, hogy jogos!

BUÉK!

(Kireggeledett. Zsömi most már kint üldögél az ablakom előtt, feltehetően a sokkhatás nem múlt el, szemben vele ugyanis fekete madárka keres valami elemózsiát, köztük alig egy méter, és az eb rá sem hederít. Legalább belé szorult egy kis emberség. Szeretem az állatokat....)