Szénrajz....

Szénrajz

ez

itt

fekete

és

fehér

életasztalon

fázós világunkat

paplan takarja

vakítóan fehér

szorgosan szitálva befedte a tél

parányi jelek

hatalmas

abroszon

búcsúzó

pihék

reszkető bokrokon

néhány szál ledér virág

tavasszal álmodott

selymét széttárva

szirmot és könnyet
hullatott

karcolásnyi csendben

minden sebezhető

szívekkel körözve múlik el az idő

csend repít

bámulom ázott ágak unhatatlan

szelíd játékait

csepp

hintázik

gyémántsor remeg

gyöngyszem

kincsüket többé már

meg

nem

lelheted

lábnyomok a kertben szanaszét

firkálódtak a hóba titokzatos mesék

szél kél és kalimpál

gyenge hangokon

fáradt kerti szegleten

ázott szárnyú

magkereső madárka magányosan oson.

Őszinte szavakkal....

Kihagyhatatlan
 https://www.youtube.com/watch?v=WmO6n0-TnAw

László Károly....

 "Pécs, Auschwitz, Basel, New York: a neves műgyűjtő fordulatos életének főbb állomásai. Volt túlélő, pszichoanalitikus, író, lapkiadó, a (főként) modern magyar művészt elkötelezett gyűjtője, fiatal képzőművészek mecénása – de mindenekelőtt az életét tudatosan, kritikus tekintettel megélő világpolgár, aki azonban kötődését szülőföldjéhez mégsem vesztette el"

Zsidóság, élet és halál.

Temesi Éva emlékére...

Ceruzarajz arannyal...

Fénypászmák

életrepedések

sugarukban idézem arcod

szürke

hajnalon

változó

fények

kihunyó élet

gonoszul fosztottak ki az évek

riadt madárka rebbenéssel

elmúlásod kínjait viselted

sárgult verses papírlapok

kezedben billegtek

széjjel peregtek

nem sirattad már a tegnapot

múltad

jelened

immár

elfogyott

kicsinyre gyűrődött testedet

míg

átöleltem

hangod tétován ringatott

emlékem lettél

vékonyra hegyezett ceruzával

satírozok köréd arany álmot

elaltatott a decemberi szél

szemeidben magamat látom

fázósan szorosra fogom

borzongató széltől

meg nem óvó télikabátot.

Meggondolatlanul....

Meggondolatlanul...

Pára száll a víz fölé

köd bóbiták

pamacsok

szürke reggel

haldokló hóvirágszirmok földre simuló szára

méregzöld vonalat fest a semmi világába

mindig ez a korai ébredés és mindig a vágyak

palettát készítek magányom matt világának

festék

ecset

nincsen sehol

homlokom mögött száz ábránd lohol

cinóberek

indiai sárga

rezeda

dobban szívembe és ragyog

öleljenek át kékekkel összemosódó szédült hajnalok

partunk szegélye zöld tűzre váltson

sírva és zokogva

hajoljon vízre a fűzfa selymes lombja

vajúdás

újjászülető roskadozó pompa

hulljon tavaszi kitárt ablakomba

a

föld letépve kopott rongyait
fürgén takarja el pőre hajlatait

szemérmes friss rügyekből levél szülessék

s

az

égen meggondolatlanul ömöljön széjjel

gátlástalan azúr színű festék.

Minden a miénk...

Lencizős:

A sapinak az a lényege, hogy a hajat összeborzíccsa!!!


Lenci tud valamit...

Lenci valami szépet rajzolt, s nem találta, hát kimegy a konyhába anyjától kérdezi hol lehet...
Anya - Vegyél fel zoknit, hideg van...
Lenci - Alkotványt akarok, nem a zoknit!!!